Montoya: Végre felállhattam a dobogóra
by: Daniii 2006.04.27. 14:50
A McLaren Mercedes alakulatának kolumbiai versenyzője, Juan Pablo Montoya elégedettségének adott hangot, miután a mai nap megrendezett San Marinoi Nagydíjon hosszú idő után végre felállhatott a dobogóra.
Juan Pablo a hetedik helyről vágott neki az imolai megmérettetésnek, miután az időmérő edzésen a tartalék autóval relatíve visszafogottan teljesített. A McLaren azonban remekül alkalmazta versenystratégiáját, így a kolumbiai végül felállhatott a dobogóra.
Montoya legutóbb a tavaly szeptemberben megrendezett Brazil Nagydíjon került be az első háromba, így megváltás volt számára a mai szereplése.
„Úgy gondolom, jó verseny volt” – mondta Montoya. „Jól kaptam el a rajtot, megérkeztem Fernando mellé, és megpróbáltam megelőzni Barrichellot, azonban vissza kellett vennem az első kanyarban, így pár helyet vesztettem.”
„Mindent egybevéve azonban egy remek verseny volt a mai. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt hetekben megrendezett tesztprogramok során, melyek úgy tűnik, hogy meghozták a várt eredményeket.”
„Elég sok üzemanyag volt az autómban, ám ennek ellenére is simán meg tudtam előzni az előttem lévőket. Mikor a harmadik helyre kerültem, már nem volt elég időm ahhoz, hogy 13 másodperces hátrányomat ledolgozzam az élen állókkal szemben. Annak viszont nagyon örülök, hogy épségben behoztam autómat.”
Bár Montoyát komoly nyomás alatt tartotta a verseny végén a Ferrarit terelgető Felipe Massa, a kolumbiai elmondta, irányítása alatt tartotta a helyzetet.
„Abszolút nem aggódtam, nem volt semmi veszély” – magyarázta Juan Pablo, akinek csapattársa, Kimi Raikkönen két pozícióval hátrébb, az ötödik helyen futott be.
|